A fogyasztó minden egyes eldobható palackban tárolt ital vásárlásával megfizetheti az újabb és újabb palackot. Ezzel abban teszik érdekeltté a gyártókat, hogy azok minden igényt kielégítsenek.

Tévhit, hogy a többször újratölthető, illetve a kétutas csomagolás költségei nagyobb terhet jelentenek a fogyasztóknak, mint az egyutas, ugyanis minden palackért, amit a fogyasztás után kidobnak, fizetnek.

A többszörösét annak, mint ha visszaváltható palackos italt vennének, aminek a költségét csak egyszer kell megfizetni, s a vevő visszakapja a betétdíjat. Jelenleg másfélszer annyi a kommunális hulladék tömege, mint volt 15 évvel ezelőtt. Ezzel arányosan kezelésük, ártalmatlanításuk költségei is emelkedtek,ez pedig az adófizető állampolgárokat sújtja.

Vegyük csak a PET-palackokat, évente összesen mintegy 1,2 milliárd kerül forgalomba Magyarországon. Ezeknek a nagy része a szemétbe kerül, onnan a hulladéklerakóba, és sajnos egy nem jelentéktelen hányaduk pedig az utcákon, erdőszéleken, folyópartokon végzi.

Az üdítő- és ásványvízforgalomban alig éri el a 10 százalékot a hulladékgyűjtés. Az igazi gond az, hogy még azokban az országokban is, ahol pedig jól működik a szelektív hulladékgyűjtés, legföljebb 40 százalékos a visszagyűjtés. De maradjunk csak itthon. Az 1,2 milliárd palack térfogata a legkorszerűbb tömörítési eljárással mintegy 410 ezer köbmétert tesz ki, tömörítés nélkül 2,5 millió köbmétert. Az a gigantikus kocka készülne belőle, betöltené a budapesti Hősök terét és a Felvonulási teret úgy, hogy a felső széle elérné a millenniumi emlékmű arkangyalszobrának feje tetejét.

Ennek a hulladékmennyiségnek a kezelése társadalmi szinten évi 4,8 milliárd forintba kerül. Ez a nagy összeg kizárólag a műanyag palackok kezelésének költségeit tartalmazza, beleértve a szállítás, a begyűjtés, a korszerű lerakókban való elhelyezés költségeit. Ebben a számításban nem szerepel az, hogy mennyibe kerülne mindez, ha szelektív gyűjtést alkalmaznánk, milyen összeget emésztene fel a válogatás, a hulladékudvarok üzemeltetése, az önkormányzatok kiadása a közterületek és erdők, utak tisztán tartására, nincs benne a természetben eldobált mennyiség begyűjtésének anyagi vonzata, sőt az idegenforgalom elmaradt haszna sincs feltüntetve. Ez utóbbi azért okozhat kárt, mert sok igényes turista inkább nem keres fel minket, nem kíváncsi egy szemetes országra. Nem adtam hozzá azokat az egészségügyi kiadásokat sem, amelyek azért keletkeznek, mert ép érzékű embert idegesíti, akár tartós stresszt is okozhat neki a szemét látványa, s ebbéli állapotát kezelni kell…

Napjainkban sokszorosan megfizetjük a kényelem árát. Lehet, hogy a gyártók, forgalmazók multik számára többletköltséget jelentene változtatni a mostani, egyre tűrhetetlenebb helyzeten, és csak a versenyben maradás mértékéig hárítaná rá ennek az összegnek egy részét a fogyasztóra, mégis úgy vélem, hogy igazságosabb, ha az fizet, aki a környezetterhelő csomagolást előállítja és eladja, valamint csakis azok a vásárlók, akik ezt igénybe veszik. Egyelőre a felhalmozódó műanyag palackoknak csupán öt százalékát hasznosítják újra.

A termékdíj egyre inkább érdekeltté tehetné az érintetteket abban, hogy visszagyűjtsék és feldolgozzák az ilyen palackokat. Amíg a többutas és az egyutas palackok termékdíja közt nincs drasztikus árkülönbség és a forgalmazók, fogyasztók nem érzik az anyagi súlyát nehezen fog megváltozni a hozzáállás. Át kell vennünk azt az európai uniós szemléletet, hogy a hulladéklerakók és a megsemmisítés bővítése helyett az első és legfontosabb feladat; legyen kevesebb a szemét!

A többutas italcsomagolás, mint pl. az újratölthető szikvizes ballonok, flakonok megoldást, lehetőségeket jelenthetnek a hulladékhegyek növekedésének megállítására. Az Európai Unió elvárásai és hazai környezetvédelmi törekvéseink egyaránt ezt kívánják.